Dr. Balázs István

1881- 1962

Nehéz körülmények jutottak osztályrészül az 1881. aug. 20-án született Balázs István vaskohómérnöknek, aki 1903-tól 1938-ig szolgálta Selmecbányán, majd Sopronban a hazai kohómérnök képzést. A zólyombrezói Állami Vasgyárból - ahol kezdő mérnökgyakornokként dolgozott - hívta meg Selmecbányára a főiskola Vaskohászattani Tanszékére tanársegédnek Barlai Béla, a tanszék akkori tanára.

A kitűnő tanulmányi eredménnyel végzett, tehetséges fiatalember katonai szolgálata után két éves tanulmányutat tett a vajdahunyadi és a diósgyőri vasgyárakban, majd a németországi Berlin-dahlemi Materialprüfungsamt-ban. Az 1904. évi tanársegédi kinevezését e tanulmányutak után 1908-ban az adjunktusi kinevezés követte. Ezzel egyidőben megbízást kapott a Vaskohászati Enciklopédia c. tantárgy előadására.

Oktatási feladata mellett a kezdeti években végzett tudományos munkáját a sokirányú érdeklődés jellemzi. A Bányászati Kohászati Lapok 1912. évi számaiban találkozunk először publikációival. "A drótkötelek szilárdsági vizsgálata" címűt a "A Filla-féle vízzel hűtött ajtókeretek tüzelőberendezésekhez" c. cikke követte.

Munkáját az I. világháború szakította félbe. Tüzértisztként harcolt, majd leszerelése után 1918. őszétől ismét a tanszéken volt. Még ez év decemberében bányatanácsossá nevezték ki. A főiskolának 1919-ben Selmecbányáról bekövetkezett elköltözésével a Vaskohászattani Tanszék is - éppúgy mint a többi - történetének legválságosabb helyzetébe került. A Dr. Barlai Béla tanársága idején létesített, s Európában a legmodernebbek között számontartott Vaskohászati Kísérleti Laboratórium egyetlen anyagvizsgáló géppel települt át Sopronba.

1923-ban az intézmény Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola elnevezést és más épületet kapott. Így újabb helyre költözött a Vaskohászattani Tanszék, de egyidejűleg új tanterv lépett életbe, melynek értelmében a vaskohászattantól különválasztott két tématerület gondozására új tanszéket alapítottak Tüzeléstani és Anyagvizsgálati Tanszék néven, melynek vezetését 1923. május 14-én Balázs Istvánra bízták, s ebben még ez év decemberében történt főiskolai rendes tanári kinevezésével megerősítették. Építő, tanszékteremtő tevékenysége folytatásának gyümölcse 1929-ben ért be a főiskola új épületében létrehozott laboratóriummal. Az ide telepített új berendezéseken végre gyakorlati oktatást, kísérletező kutatómunkát is folytathatott, amire igen vágyott, s amelynek hiánya a megelőző években publikációs tevékenységére is hátráltatóan hatott. A Bányászati Kohászati Lapok 1923. évi számainak tanúsága szerint intenzíven foglalkoztatta a Cotel Ernő főiskolai tanár által szabadalmaztatott "Elliptikus szelvényű forgó-aknás gázfejlesztő", majd 1924-ben a "A füstgázok szénsav-szénmonoxid és hydrogéntartalmának elektromos úton való meghatározása" témák, melyekről publikált a Lapokban.

1934. júliusában tanszékvezető egyetemi tanári kinevezést kapott. Oktatási feladatai az évek során gyarapodtak. Feladatai ellátásában, főként az anyagvizsgáló laboratóriumban ezekben az években már több beosztott oktató segítette. Kutatómunkát ezidőben az ötvözött öntöttvasfajták tulajdonságainak felderítése témakörben folytatott. A laboratórium széles spektrumára utaló tény, hogy fa, homok, vas és acél vizsgálatával egyaránt foglalkoztak, az erdészeti, az öntészeti, a vas és acélkohászati igények szolgálatában. 1938. júliusában, 35 évi szolgálat után nyugdíjazták Balázs Istvánt, saját kérésére. Nyugdíjas éveit is munkával töltötte Sopronban. Egy gazdag életút érdemeit ismerte el 1958-ban az Alma Mater, amikor a Nehézipari Műszaki Egyetem Kohómérnöki Kara aranydiplomával tüntette őt ki. 1962. február 11-én halt meg Sopronban.