Barlai Béla

1870-1921

Barlai Béla kohómérnök, főiskolai tanár, szakíró és főbányatanácsos 1870. október 2-án született Mosonszolnokon német anyanyelvű szülők gyermekeként. Eredeti nevét - Neuherz - 1904-ben változtatta Barlaira.

Tanulmányait a győri bencés főgimnáziumban kezdte. Innen a kegyes tanítórend váci intézetébe lépett, ahol egyszerű fogadalmat tett. A gimnáziumot Kecskeméten fejezte be 1890-ben, de nem lett szerzetes. A selmeci akadémián erdészeti tanulmányokba fogott, majd később átlépett a kohászati szakra. 1894-ben végzett, s a resicai vasgyárhoz, illetve a Hernádvölgyi Magyar Vasgyár Rt. korompai hengerművéhez került. Tapasztalt mérnökként foglalta el újabb állomáshelyét a selmecbányai vaskohászattani tanszéken. 1902-ben a kolozsvári egyetemen a kémia doktorává avatták. Pályája gyorsan és eredményesen ívelt felfelé. "Dr. Barlai Béla 20 éves tanári működésének kezdete abba az időbe esik, amikor a vaskohászat is mindinkább a fizikaichemiára és a metallográfiára, mint a tapasztalatnál és a rendszertelen próbálgatásoknál szilárdabb alapra, kezd támaszkodni." (Széki J., 1922. 1. l.) Előadásai során arra törekszik, hogy hallgatóinak "a gyakorlatban előforduló problémák megértéséhez és megoldásához szükséges elméleti tudása mindig a kor színvonalán álljon".

Már 1895-ben kidolgozta egy modern vaskohászati laboratórium tervét. Ehhez sikerült az anyagi eszközöket is megszereznie, s 1906-1908 között felépíthette és átadhatta rendeltetésének azt az intézményt, amely berendezéseit illetően a kor színvonalán állott. Barlai azáltal, hogy megszervezte a főiskola vaskohászati kísérleti laboratóriumát, jelentős munkát végzett a magyarországi kohómérnökképzés, a bányászati és kohászati felsőoktatás fejlesztése és korszerűsítése terén. (Kenyeres Á. főszerk., 1929. 119. l.)

Barlainak alkalma volt "a külföldi elsőrangú vaskohászati intézményeket" is tanulmányozni. 1907-ben Svédországban és Norvégiában járt; 1909-ben részt vett a Nemzetközi Anyagvizsgáló Egyesület koppenhágai kongresszusán; 1911-ben pedig Belgium, Lotaringia és Luxemburg vasiparát tanulmányozta. Ilyen előzmények után írta meg kétkötetes tankönyvét. 1909-ben jelent meg Selmecbányán a Vaskohászat kézikönyve első kötete, amely a vas metallurgiájával és a vaskohászati salakkal foglalkozik. A második kötet a Tüzeléstan, amely szintén Selmecbányán jelent meg 1912-ben. Tankönyvei a magyarországi szakirodalom alapvető művei és hosszú időn át használt kézikönyvei voltak.

Színvonalas tankönyvein kívül sok egyéb mást is publikált Barlai. 1913-ban adták ki Selmecen A magyar királyi bányászati és erdészeti főiskola vaskohászati kísérleti laboratóriuma című összefoglalóját. 1915-ben ugyanott látott napvilágot a Gazdaságosság érvényesítése az állami vasgyárak üzemeiben című tanulmánya. Rendszeresen publikált a Bányászati és Kohászati Lapokban. Itt közzétett tanulmányaiban értekezett a tüzelésről, a mangán szerepéről, a vízgázról, a szén hőhatásának kihasználásáról stb.

Barlai hosszú időn át tanszékvezető, egy ideig pedig a főiskola rektora is volt. Tanárként, tudósként egyaránt kiemelkedő eredményeket ért el. Kiváló és vonzó egyéniségnek, megnyerő munkatársnak tartották. A trianoni fordulat után ő is elhagyta Selmecbányát, de már előtte azok közé tartozott, akik az intézet Selmecről való áthelyezését támogatták. 1919-ben javasolta a főiskola Miskolcra helyezését.

Korai betegsége, sajnos, derékba törte a még fejlődőképes, gazdagabb jövő előtt álló tudóst. 1921. november 20-án halt meg Budapesten.

Forrás: Csáky Károly: Jeles Elődeink. Lilum Aurum, Dunaszerdahely, 2002